Archives

Fény és árnyék

Ferenczy Károly, Október című képe 1903 körül készült.  Ferenczy, a “magyar impresszionizmus” nagy alakja, a Nagybányai festő csoport tagja volt.  Némelyek ” pictor doctus”-ként aposztrofálták őt, lévén hogy igen művelt, több nyelven olvasó, elemző, szemlélődő alkat volt.  Ez a képe művészetének már kiforrott szakaszában készült. Már semmi nyoma a leíró festészetnek, mint  a “Kavicsot hajigáló fiúk a Duna partján” című képén, mely alapos technikai tudást mutat, de bevallom, számomra nem túl izgalmas. Ez a kép ellenben több szinten is megérintett. Milyen érzéseket vált ki belőlem?

A fény elérése

Amint sikerül kikapcsolni az elmémet, és hagyom, hogy hasson rám a kép, már hallom a madarak csiripelését, érzem a nap melegét, és az árnyék meglepő hűvösségét. Ilyen az októberi idő. A kép közép terében a forró nyári nap által kiégetett pázsit maradványai is ezt mutatják. Érzem ennek az őszi hónapnak oly sajátságos atmoszféráját. Ez a kép tehát működik nálam, tudja azt, amit egy jó képnek tudnia kell. Hat rám! A második dolog, amivel ez a kép engem lenyűgöz, az a ragyogó napfény  megjelenítése. Hogyan lehet elérni a fény ilyen ragyogását?  Hogyan lehet elérni, hogy a világosak nagyobb világító értéket hozzanak létre mint a fehér pigment maga?

Ferenczy a fény-árnyék ábrázolás egyik legnagyobb magyar mestere volt. Ritka pontosan látta a tónusokat és színekben is tökéletesen meg tudta jeleníteni őket. Gyönyörű színes árnyékai  szerves részeit képezik a látványnak, nélkülözhetetlen elemei a kompozíciónak, amint szükségszerű része a halál az életnek, mint rossz a jónak, hibáink a tanulásnak. Árnyék és fény: együtt léteznek, egymás kiegészítői, és következményei.

 

Kizökkenni gondolataim forgatagából

Vermeer képeit nézegetve az az érzésem támad, hogy varázsütésre megáll az élet filmje, lefagynak a szereplők és nekem kívülállónak szabad a pálya, kedvemre nézelődhetek egy idegen lakásban. Elindulok hát a festő által felkínált kockás padlón, elhamarkodott gondolatom szerint a kép főszereplői felé, de utamat hamar keresztezi a földön furcsán fekvő zeneszerszám. Megállásra és szemlélődésre vagyok kényszerítve, itt és most.

Mint amikor egy adott pillanatra sikerül kizökkennem gondolataim forgatagából, a lét hirtelen teljessé válik, csak az itt és most számít, egyszerre és ugyanolyan részletességgel látom magam körül a dolgokat, egyik részlet sem fontosabb a másiknál, egy dolog számít, a létezés önmaga. Ez az állapot mellőz minden pátoszt, okafogyottá válnak késztetéseim rangsorolásra, bedobozolásra és felcímkézésre. Hiszen minden és mindenki ugyanolyan fontos, és éppen úgy jó ahogy van.

Márk Éva