ÁLARCAINK, SZEREPEINK >>

ÁLARCAIDRÓL
(Mert szerep kényszerít csak szerepeket másokra…)

Belementél, kvázi üzletet kötöttél, valaminek a reményében. És most nem azt kapod, amire számítottál.
Mert prekoncepcióid voltak, emberismeret helyett. Észérveid, latolgatásaid voltak, szívszeretet helyett.

Most boldogtalan vagy. Az elméddel próbálod elnyomni (másnak még rosszabb, más se boldog, meg lehetek elégedve így is, lehet, hogy mással, máshogy még rosszabb lenne, …) Gyötrődsz, de álcázod, hiszen van elég álarcod hozzá. Nincs is időd levenni azt. Mert a “gyerek, meg az anyámék, meg a barátok”….. és “meg kell felelni a rólam alkotott képnek. Mindenkinek meg kell felelnem!” Összepréseled hát a szádat és még jobban magadra ragasztod az álarcodat.

Aztán az orvosnál. A diagnózis. A fájdalmak. A visszatérő migrének, szédülések, idegességek, a jó és rosszindulatú daganatok, visszatérő fertőzések, gyulladások…. Vagy? Mit is tehetnél?

Szembenézel vele! Bátran. Segítséggel vagy anélkül. Tudod, hogy nem vagy egyedül ezzel a nyűggel. Sokan kínlódnak ezzel.
Mi az első lépés? A rádöbbenés, a helyzet felismerése és feldolgozása. A fájdalom, hogy ezt Te tetted magaddal. Aztán önmagad feloldozása.
Sok álarc lehullik. Sok elvárás (mások felé és feléd egyaránt) megkérdőjeleződik. Sok zugba behatol a fény.
Fényben pedig már sok megoldás, kegyelem született. Kacaj fakadhat ott is, hol most csak kín van. Csak ne hazudj magadnak! Annál rosszabb, lehúzóbb, ragacsosabb mocsár nincs. Az élet előbb vagy utóbb szembenézésre kényszerít. Vagy betegséggel, vagy mással. Ne várd meg ezt. Tényleg lehetsz boldogabb!

Csak tudd, hogy álarc mögé nem jut be a fény sosem.

Kapcsolódóan:

“Elmúltak azok az idők, hogy szegény szerencsétlenként pityeregjek. Nem vagyok a húgát gyászoló, a szerelmét visszavágyó tehetetlen nő, és nem vagyok az aggódó, a bosszúra éhes asszony, aki dühében fel alá járkál. Nem vagyok se lány, se társ, sem anya, nem vagyok bűnbánó, szomorú, megfélemlített vagy épp kilátástalan. Soha nem is voltam. Mind csakálarc, egy játék.”
(Ezel – Bosszú mindhalálig c. film)

“Az alázatosak (…) lehatolnak kicsinységük, nyomorultságuk mélyére: oda, ahol már nincs semmi, ahol már minden van. Ott állnak egymagukban, meztelenül, mint akárki: álarc nélkül kitéve a szeretetnek és a fénynek.”
(Andre Comte-Sponville)

Lőrincz Emese