Category Archives: Témakör: Önmagam vállalása >>

Hogyan lát a festő?

Séraphine Louis  (Seraphin de Senlis) autodidakta festőnő, 1864-ben született Franciaországban, egy szegény parasztcsalád gyermekeként, és 1942-ig élt. Élete utolsó 10 évében pszichózistól szenvedett, a Viller-sous-Erquery kórházban halt meg. Házvezetőnőként dolgozott középosztálybeli családoknál, szabadidejében, azaz főként  éjszaka festett. Sötét padlásszobájában hozta létre ezeket a “ragyogó” képeket.  Rendkívüli szenvedéllyel, szent elhivatottsággal festett. Különleges kapcsolatban állt a természettel és a természetfelettivel, ahogy ő mondta, “felsőbb utasításra festett”.  Érdekes adalék, hogy festékeit saját maga állította elő, ezek receptjeit soha nem árulta el senkinek. 2012_0518animal0136

Séraphine felfedezését Wilhelm Uhde német származású műgyűjtőnek köszönhetjük.  Ő ismerte fel zsenialitását egy kis korai csendéletében, melyet véletlenül látott meg szállásadóinál. (Uhde Séraphine de Senlis mellett Henri Rousseau-t ismertette meg szélesebb körben, de Picasso gyűjtője is volt többek között.)

A festőnőt a “naiv festők” közé sorolják.  Henri Rousseau-val és még néhány kevésbé ismert kortárs festővel ők voltak azok az első festők, akik ” felemelkedhettek” a szalonok festői közé, azaz, jegyzett festőkké válhattak, “naiv” címszó alatt.  Ez a jelenség persze nem hagyta szó nélkül sem a publikumot, sem a korabeli művészeket, bőszen keresték a megfelelő meghatározást, indoklást, hogy miért is befogadhatóak, ugyanakkor mégis miben  mások ezek a zseniális festők a művészet világában. Wilhelm Uhde maga sem volt megelégedve magával a  “naiv” kifejezéssel, ő maga például “modern primitívek” elnevezéssel szervezte kiállításaikat.  Ha választhatnék, biztosan az utóbbira szavaznék magam is. Ezekben a képekben ugyan nem köszön vissza a művészeti akadémiákon elsajátítható rajzi profizmus, nem törődik elfogadott esztétikai, ízlésbeli, szabályok figyelembevételével, mégis igen erőteljes belső késztetésről, a spontaneitásról árulkodnak. A szokásos szakmai diktátumok helyét az  ihletettség, esetenként az isteni sugallat veszi át.

Leveleket körbeölelő sugár

Meghökkentő a képen ez a szokatlanul erős, személyes kapcsolat minden egyes levéllel!  Külön-külön, aprólékos ecsetvonásokkal ábrázolja ezeket. Minden levél egy külön individuum, más színű és máshogyan esik rá a fény. A levelek sugárzóak, sajátosan ragyognak, intenzív jelenségek.  Mi az a fehér sugárnyaláb mely a leveleket körbeveszi?  Középkori ikonokon  látható hasonló fehér ködfelhő a szentek teste körül. Vajon így látta őket?  Ha jól megnézem ezeket a leveleket, úgy érzem, hogy az átlagember szeme által megszokott fizikai megjelenésükhöz képest többet mutat meg belőlük.

Több tanulmány készült Seraphine de Senlis képeiről pszichiátriai kórképe alapján, melyekben pszichózisba forduló vallásos áhítatát taglalják. “A Nap az Isten. Ezek pedig a gyümölcsök Isten kertjében, ahogy én látom őket” – ezek pedig a művész szavai. A képek magukért beszélnek, egyedül rajtunk múlik a nézőpont megválasztása.

rajzterápia

Márk Éva

Kinyílik a Világ-Virág – tanfolyam 04.30.

Meghívó

KINYÍLIK A VILÁG-VIRÁG

„önfelfedezés és önfelfedés”

Témakör: önmagam vállalása

Szent György hava második 30. napján szeretettel várunk egy alkotással egybekötött önismereti, önfelfedezős-oldódós, derűs szombat délutánra. Semmilyen rajzolási-festészeti tudásra nincs szükséged ehhez…

Gyere és csatlakozz kis körünkhöz:

  • ha szeretnéd magad jobban megismerni,
  • ha már befejeznéd önmagad takargatását,
  • ha szeretnéd végre azt mondani és tenni ezután, amit lelkedben érzel
  • ha több elfogadást, figyelmet szeretnél
  • ha vágysz arra, hogy szabadon az lehess végre, aki vagy és megengednéd magadnak, hogy ezt mások is észrevehessék, elfogadhassák és csodálhassák
  • ha érzed, hogy több vagy, mint amit láttatsz, de valahogy nem tört még elő csodaszép önmagad
  • ha tudni szeretnéd milyen is vagy, és elindulnál az önfelfedezés és önfelfedés útján

Várunk!

Legyél kényelmes ruhában, amiben akár szabadon össze is festékezheted magad. Eszközöket, vásznat adunk, uzsonnát biztosítunk, tehát valóban csak Rád és a szándékra van szükség…

Időpont: 2016.04.30. szombat 14:00-20:00

Helyszín: Budapest XII. Avar utca 19. 1-es kapucsengő

Érdeklődésedet itt jelezheted: Űrlap>> Témakör: Önmagam vállalása ( ezt jelöld be az űrlapon, kérünk ) Bővebb tájékoztatást e-mailben küldünk.

Olvasnivaló a témakört illetően>> 

Önmagam vállalása>>

Rajzold ki magadból!

rajzterápia foglalkozás, tavasz
rajzterápia foglalkozás, tavasz

 

 

 

Fény és árnyék

Ferenczy Károly, Október című képe 1903 körül készült.  Ferenczy, a “magyar impresszionizmus” nagy alakja, a Nagybányai festő csoport tagja volt.  Némelyek ” pictor doctus”-ként aposztrofálták őt, lévén hogy igen művelt, több nyelven olvasó, elemző, szemlélődő alkat volt.  Ez a képe művészetének már kiforrott szakaszában készült. Már semmi nyoma a leíró festészetnek, mint  a “Kavicsot hajigáló fiúk a Duna partján” című képén, mely alapos technikai tudást mutat, de bevallom, számomra nem túl izgalmas. Ez a kép ellenben több szinten is megérintett. Milyen érzéseket vált ki belőlem?

A fény elérése

Amint sikerül kikapcsolni az elmémet, és hagyom, hogy hasson rám a kép, már hallom a madarak csiripelését, érzem a nap melegét, és az árnyék meglepő hűvösségét. Ilyen az októberi idő. A kép közép terében a forró nyári nap által kiégetett pázsit maradványai is ezt mutatják. Érzem ennek az őszi hónapnak oly sajátságos atmoszféráját. Ez a kép tehát működik nálam, tudja azt, amit egy jó képnek tudnia kell. Hat rám! A második dolog, amivel ez a kép engem lenyűgöz, az a ragyogó napfény  megjelenítése. Hogyan lehet elérni a fény ilyen ragyogását?  Hogyan lehet elérni, hogy a világosak nagyobb világító értéket hozzanak létre mint a fehér pigment maga?

Ferenczy a fény-árnyék ábrázolás egyik legnagyobb magyar mestere volt. Ritka pontosan látta a tónusokat és színekben is tökéletesen meg tudta jeleníteni őket. Gyönyörű színes árnyékai  szerves részeit képezik a látványnak, nélkülözhetetlen elemei a kompozíciónak, amint szükségszerű része a halál az életnek, mint rossz a jónak, hibáink a tanulásnak. Árnyék és fény: együtt léteznek, egymás kiegészítői, és következményei.

 

A változás szépségei és nehézségei

Ez a meseszerű csatajelenet Paolo Uccello munkája.  Uccello az itáliai reneszánsz idején alkotott, főleg Firenzében és nagyon érdekes figurája a művészetnek. Beletartozott abba az öt művészből álló csoportba, akik a lineáris perspektíva szerinti ábrázolást meghonosították a festészetben. Ma ezt reneszánsz perspektívának nevezik. Iskolás nyelven: a “3D”.

Miért is érdekes ez a kép?    

Ha a  “képi ritmus” fogalmat szeretném érthetővé tenni valaki számára, ezzel a képpel kezdeném.   Lehetne akár egy mai alkalmazott grafikai alkotás, egy ütős plakát, vagy egy könyv illusztráció, egy jobb képregény, annyira mai, és annyira dekoratív. Miért is látjuk így? Nos, egy bizonyos értelemben ez a kép, egy “öszvér”.  Jól mutatja azt a látás és gondolkodásbeli különbséget, ami a sík, azaz 2D-s ábrázolás, és a térbeli, perspektivikus ábrázolás között van. Uccello hosszasan tanulmányozta, gyakorolta a lineáris perspektívát, ezt kiszerkesztette  képein. Ezen a képén is gyönyörűen futnak a háttérben lévő dombok lankái, és arányosan csökkennek a figurák méretei is.  Viszont a figurákon belüli perspektíva, azaz a formák plaszticitása még nem mindenhol érvényesül. Ez különösen feltűnő ez a lovak nyakán lévő körpántokon. Ezek a részletek sokkal inkább teszik hasonlóvá egy késő gótikus, vagy egy kora reneszánsz festmény festészeti stílusához, mint egy késői reneszánsz festményéhez. Érdemes viszont megfigyelni a kép előterében fekvő páncélos figurát a földön fekve. Látjuk rajta, hogy iránya szépen követi az enyészpont szerkesztő vonalát, látjuk a rövidülést, de ügyességben hol van Mantegna Halott Krisztusától….. Naivság, esetlenség, tökéletlenség, mind ide illő kifejezés, ugyanakkor nem felejtem el, hogy egy korszakos zseniről beszélek!

rajzterápia
A San Romano-i csata

Szeretem a kettősségeket, a művészettörténeti határterületeket, a különcöket, és tisztelem a bátorságot abban az emberben, aki mindezt felvállalja. ( Úgy tudom neki is megvoltak a privát harcai emiatt kortársaival.)

Nehéz felvállalni a tökéletlenséget, amely az egyik állapotból a következőbe átvezető utat mindig elkíséri.
A változás nehéz, munkás dolog, fájdalommal jár, attól hiteles, és milyen szemet gyönyörködtető ezen a képen.

A kép pontos címe: A  San Romano-i csata, (1432.) Három részből álló sorozat egyike, a Londoni National Gallery tulajdona

Márk Éva

Ne várj rám, gyere TALÁLJ RÁM!

A dal nem egy többszereplős szerelmi nóta. Csak Rólad van szó benne!

<


Ki a király? Ki/Mi tart rabságban? Hogyan szabadulhatsz ettől, hogy elérjen a szer(elem)? Hogyan fürdőzhetsz végre újra a fényben?

A megoldás (feloldás, feloldódás – mily csodás a magyar nyelv, hogy ennyiféleképpen ki tudjuk mégis fejezni a szavakkal igazából ki sem fejezhetőt) is szerepel a dalban:

“A szerelem, a szerelem, a szerelem elér!
Látnád, ha itt lennél: velem él-, hát hova mennél?!”

Tolle időrése és Jézus szűk kapuja, a dalban a “ha itt lennél: velem él”
Itt és most “Veled él”. De csak e módban van “találj rám!”. Csak ITT vagy (élő).

Ezen szűk kapun kívül csak a dalban említett “torz varázs” van.

Oly egyszerű minden. Nézzünk körül odabent a király várában? Nézzük meg, hol a kijárat?

Lőrincz Emese

Találj rám!

Várlak régen, gyere drága!
Vár a szívem ezer álma-,
Találj rám, csak találj rám!

Szép toronyban, mesevárban,
Prémes, ékes kalodába
Bezárva, hét halálra…

Engem elrabolt a Királyok Királya,
Kiben elfagyott a virágok világa…

Várlak régen, gyere értem!
Szégyen ért, hogy vele éltem-,
Találj rám, gyere, találj rám!

Hívlak fényes palotába-,
Ég a szívem, nagyon árva.
Bezárva gonosz magányba.

Engem elrabolt a Királyok Királya,
Kiben elfagyott a virágok világa…
Hívlak téged, megidézlek,

Álom-ének üzen érted:
,,Ne várj rám, gyere, találj rám!’

Várlak, hívlak-, gyere drága!
Vár a szívem ezer álma-,
Bezárva torz varázsba.

Engem elrabolt a Királyok Királya,
Kiben elfagyott a virágok világa…

Refr:
Vár Rád a szívemnél:
A szerelem, a szerelem, a szerelem elér!
Látnád, ha itt lennél: velem él-, hát hova mennél?!

Vár Rád a szívemnél:
A szerelem, a szerelem, a szerelem elér!
Látnád és éreznéd: Te meg én – öröm és fény!

Kizökkenni gondolataim forgatagából

Vermeer képeit nézegetve az az érzésem támad, hogy varázsütésre megáll az élet filmje, lefagynak a szereplők és nekem kívülállónak szabad a pálya, kedvemre nézelődhetek egy idegen lakásban. Elindulok hát a festő által felkínált kockás padlón, elhamarkodott gondolatom szerint a kép főszereplői felé, de utamat hamar keresztezi a földön furcsán fekvő zeneszerszám. Megállásra és szemlélődésre vagyok kényszerítve, itt és most.

Mint amikor egy adott pillanatra sikerül kizökkennem gondolataim forgatagából, a lét hirtelen teljessé válik, csak az itt és most számít, egyszerre és ugyanolyan részletességgel látom magam körül a dolgokat, egyik részlet sem fontosabb a másiknál, egy dolog számít, a létezés önmaga. Ez az állapot mellőz minden pátoszt, okafogyottá válnak késztetéseim rangsorolásra, bedobozolásra és felcímkézésre. Hiszen minden és mindenki ugyanolyan fontos, és éppen úgy jó ahogy van.

Márk Éva